2014. január 29., szerda

Super Bowl beharangozó

Ahogy már tavaly is tettük, a Super Bowl beharangozót közösen írjuk meg. Zsolt megvizsgálja a Denver Broncos és a Seattle Seahawks offense-ét, míg Francesco a két csapat defense-ére fókuszál. Végül pedig 50%-osan biztosra megtippeljük, melyik csapat nyeri meg a Super Bowlt.
Kezdjük először az offense-ek bemutatásával.

Hasonlóan a tavalyi Super Bowlhoz ismét két teljesen eltérő offense játékot lehet majd látni.

 
DENVER OFFENSE
Peyton Manning az a játékos, akiről semmit olyat nem lehet elmondani, amit még nem mondtak volna el. A liga jelenlegi legjobb QB-ja - igen, ő, és nem Tom Brady -, és egyben a liga történetének, sőt talán minden idők legjobb QB-ja. Ezen felül a Seattle és a liga legjobb CB-je szerint Manning a mezőny legokosabb QB-ja. Közel 40 évesen megdöntött szinte minden rekordot az alapszakaszban - mindezt jó néhány nyakműtétet követően, miután szinte mindenki leírta -, az alapszakasz MVP-je, a Sports Illustrated választásán az év sportolója.
A csapat offense játéka nem meglepő módon egy heavy passing game-re épül, pass first rendszerben. Maga a passz játék kísértetiesen emlékeztet a college-ban egyre többek által játszott Air Raid szisztémára. Shallow cross, Dig, Mesh, Curl conceptek sorozata, életveszélyes WR-kel megtámogatva.

Wes Welker: nagyon gyors, nagyon jól vált irányt kis területen is, és emiatt, hiába alacsony, nagyon nehezen szerelhető. Wes Welker amúgy a Texas Tech egyetemen Air Raid szisztémában játszott. 
Eric Decker: fantasztikusan jó kezei vannak az elkapások terén és gyors.
Demaryius Thomas: Erős, és ha kell, megy előre mint egy tank. 


A Broncos receiver csapata
A Denver offense csapata produkálta idén a legtöbb yard after catchet a szezonban, összesen 2583-at. Ez a fajta passzjáték, megtámogatva rendkívül gyors és jó képességű WR-ekkel, egy olyan QB-val aki minden célpontját megnézi, és aki a legvégsőkig kivár, hogy valakit üresen találjon, de ha kell azonnal passzol, ha éppen erre van szükség az adott playben. Manning defense olvasási és ezáltal reagálási képessége egyedülálló a liga QB-i közül, az offense-nek ez az igazi fegyvere. Amit mindenképpen ki kell emelni a passzjátékban, az az Offensive Line. Pokolian nehéz az ellenfél defense-ének Manning közelébe férkőznie, illetve siettetniük. A ligában az ellenfelek defense játékosai éppen Manninggel szemben tudtak a legkevesebb nyomást produkálni. A passz playek csak 14%-ában sikerült siettetni, és ebben benne vannak az alapszakasz és a rájátszás passz playei is. A Denver offense-ének gyakorlatilag ez lesz a kulcsa. Ha Manninget nem tudják siettetni, azt fog csinálni a pályán amit csak akar.

Van azonban még egy faktor: Manning korábbi csapatában a Coltsban nem volt túl erős és számottevő a futó játék, Denverben viszont ez sem egy elhanyagolható tényező. Az alapszakaszban 117,1 meccsenkénti futott yard, ami viszont érdekesebb az a 4,1-es yard átlag. Ugyanezek a számok a rájátszásban: 120 meccsenkénti futott yard, és 3,9-es átlag.
Ez annyit jelent, hogy nem elég a passzjátékot megállítani, a Denver offense csapata gyakorlatilag egy kétfejű szörny, amelynél a futó játék is meghatározó és végzetes lehet az ellenfélre nézve. Ez pedig minden defense számára, még akkor is, ha az történetesen az idei NFL legjobb defense-e, pokoli nehéz feladat lesz.



SEATTLE OFFENSE
Russell Wilson és Marshawn Lynch. Ők a Seattle offense, róluk fog szólni a Super Bowlon a csapat offense-e. Egy tradicionális offense játék, rush first, smash mouth football.

Marshawn Lynch: nagyon jó blokkolási készség és kitűnő read/cut képességek futásnál, ami a zone runok elengedhetetlen feltétele. 574 yards after contact, ami az alapszakaszban a második legtöbb volt, 66 yard volt a rájátszásban ami a legmagasabb szám. A Seattle futógépezetének számai: alapszakaszban 136,8 yard meccsenként, ami 4,3 futásonként. Ugyanezek a mutatók a rájátszásban: 144,5 yard meccsenként és 4,5 futásonként. Impresszív.
Russell Wilson: kitűnő futó képességek, használnak is read option playeket. 100 feletti QB rating. Pontosság: az alapszakaszban e téren a top 10-ben volt. A rájátszásban nem dobott interceptiont. Fontos kiemelni, hogy a 15 yard hosszúságú vagy e feletti passzok tekintetében Wilson a legjobb a ligában, ezen passzok 52%-a találja meg a WR-ket. Sok play actiont használnak. Ez nem véletlen egy rush first csapat esetében.

Összegezve az offense-t: teljesen ugyanaz látható, mint a Denver esetében, csak fordítva. A Denvernél a passz játékkal ágyaznak meg a futójátéknak, míg a Seattle esetében a futó játék teremti meg a passz játékot. Ami érdekessé teszi a két csapat offense párharcát, hogy mindkét alakulat esetében, mind a futásokat, mind a passzokat tekintve kitűnő képességű játékosok találhatóak az adott feladatokra. Mindkét offense nagyfokú hatékonysággal tudja végrehajtani azt a rendszert, amire tervezték, nagyon alacsony hibaszázalékkal. 


A végére a két offense-ről még egy érdekes statisztikai adat. A Denver offense 3,8 yardot tesz meg elkapás után, a Seattle 2,4 yardot. 42 elkapott passzal számolva, a Denver 59 yardal szerez többet mint a Seattle.


Most pedig jöjjenek a védelmek.


Kapott pontok és yardok az NFL alapszakaszában

BRONCOS DEFENSE
Amikor a Super Bowlra készülve esélyeket latolgatnak az emberek, a legtöbben arra hegyezik ki elemzésüket, hogy összevetik a ligaelső denveri offense-t a ligaelső seattle-i defense-zel. Azonban éppen, mivel a Broncos Offense vs Seahwaks Defense vonatkozásában a két ligaelső csap össze, azt gondolom, hogy a mérkőzés végkimenetelét sokkal jobban az fogja meghatározni, hogy a Seattle offense-e mit fog tudni majd kezdeni a denveri védelemmel. 

 Az alapszakaszban a statisztikai adatok szerint (kapott pontos, kapott yardok) egy közepes csapatról beszélünk, de ez az alakulat is képes nagyot alkotni. Ha komolyabb, mélyebb elemzésbe nem is megyünk bele, elég csak arra gondolni, hogy a Patriots offense az AFC Championship game-ben mit tudott nyújtani ellenük. Nem sokat, lássuk be. Egyrészt gyakorlatilag lenullázták azt a futójátékot (60 yard körül futott a Pats), ami egy héttel előtte 200 yard felett teljesített. Másrészt Brady-re végig elég komoly nyomást helyeztek, a receivereken pedig főleg igen szoros emberfogással védekeztek.

A Broncos alapvető védelmi formációja
De lássuk, milyen védelemről is beszélünk. Elsősorban a Broncos védelme 4-3 és 4-3 under frontot használ. Ahogy korábban is említettem, elsősorban emberfogással operálnak, leginkább cover 1 man és néhány cover 2 man play-eket láthattunk tőlük a Patriots ellen. Ahhoz, hogy viszonylag megnyugtatóan tudjon egy csapat man coverage-ot használni, ahhoz két dolog szükséges. Egyik az, hogy megbízható, jó, gyors de ugyanakkor fizikális defensive backek töltsék fel a secondary depth chartját. Nos, ez Denverben igencsak adott, klasszis szintű secondary-vel rendelkeznek, gondoljunk csak a veterán Champ Bailey-re, Dominique Rodgers-Cromartie-ra, Duke Ihenachora vagy Tony Carterre. A denveri secondary az alapszakaszban hat interceptiont szerzett. De mint utaltam rá, nem elég a tehetséges secondary, ahhoz, hogy munkájukat magas szinten tudják végezni, nagy szükség van a defensive line-ra is. 

Azt gondolom, hogy ez a csapategység az, ami a Broncos defense igazi erejét adja. Nem azért, mert hatalmas nevek lennének benne, hanem sokkal inkább azért, mert nagyon jól tudnak dolgozni elől és nagyon jól variálható a játékosok felállása. ALapvetően egy négy falas formációról beszélünk, de hogy éppen melyik játékos milyen pozícióban található meg, az folyamatosan változik, főleg az ellenfél personelljétől függően. Például Sylvester Williams-et akár egy drive-on belül is láthatjuk tackle pozícióban és defensive ende pozícióban is, erős és gyenge oldalon egyaránt. Shaun Phillips és Terrence Knighton is sokmindent tud játszani. Az, hogy a linemanek is így tudják cserlégetni egymást, rendszeresen azzal jár, hogy a velük szemben álló offense line elváltja magát, double-teamet kap az, akinek nem kellene vagy egyszerűen nem blokkolják meg valamelyik defensive linemant.
Emellet gyakran az is előfordult, hogy 3rd & long szituációkban egy, az NFL-ben  viszonylag ritkán látható 3-1-7, úgynevezett quarter defense-zel  álltak fel. 

3&long - 3-1 Quarter védelem
Ez a verzatilis, jól adjusztálható defensive line azt eredményezi, hogy a pass rush feladatokat is maguk meg tudják oldani. Viszonylag ritka, hogy további játékosokat vonnának be a pass rush-ba. Ez ugyebár azt vonza magával, hogy a fennmaradó 8 játékos mindegyike nyugodtan ki tudja venni részét a pass coverage-ból. 

Futás ellen a Broncos még ennél is szembetűnőbb teljesítményt mutatott fel idén, a denveri rush defense a futásonkénti yardok tekintetében a liga harmadik helyén végzett. Ez megintcsak elsősorban a defensive line-ra nézve dícséretes. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a 4 defensive line munkájának köszönhetően futás elleni védelem második vonala, a linebackerek (és esetenként a strong safety) meglehetősen szabadon tudnak játszani futó play-ek esetén is (akár 4-3, akár 4-3 under frontot használnak éppen), kifejezetten a két szélső linebacker,  Nate Irving és Danny Trevathan az, aki nagyon impresszív játékot mutat egész szezonban.

Azt gondolom, hogy a két csapategység (Broncos defense és Seahawks offense) küzdelmét az fogja meghatározni, hogy mit tud majd kezdeni a két fal egymással. Továbbá kulcsfontosságú lehet az is, hogy mennyire tudják majd Russell Wilsont kordában tartani, ezért aztán várható, hogy jópár playben Danny Trevathan vagy Wesley Woodyard spy-olni fog.

SEAHAWKS DEFENSE
Kétségtelenül a liga legjobb védelme. Az elszenvedett yardok és a kapott pontok tekintetében is toronymagasan vezették az alapszakaszt. Mérkőzésenként ez 273,6 yard és 14,4 pont. Nagy kérdés, hogy a seattle-i defense mire lesz képes a zseniális Broncos offense ellen. 

A Seahawks klasszis defense-e sokmindenben hasonlít a Denver Broncos védelméhez. A Seattle is 4-3 Under defense-t játszik. Legalábbis ez a kiindulási pont. Ugyanis personell függő, hogy milyen front sevent használ a csapat. 

A Seahawks védelme
Heavy set ellen (mint például pro és dupla tight end formációk) leginkább ezt a 4-3 Undert használják, azonban "könnyebb" formációk - és pass offense-ek - ellen inkább egy 4-3 Hybrid frontot, ami azt jelenti, hogy az erős oldali defensive endet egy linebacker helyettesíti, a két defensive tackle 3-as technikán dolgozik és a gyenge oldali defensive end messze kihúzódik, 8-9-es technikára. Ez a Seahawks "Nascar" védelmének alapja, mely egy elég komoly pass rush defense. Várható, hogy ezt sokszor látjuk majd a Broncos offense-e ellen.
A fal kulcsa pass rush terén egyértelműen Cliff Avril és Michael Bennett, ketten együtt 29 sacket hoztak eddig össze idén. A futás elleni védelemben pedig a Red Bryant - Tony McDaniel - Brandon Mebane hármas munkája meghatározó. Bár a futás elleni védelmi statisztikák nem annyira impozánsak, mint a Broncos esetében, de így is a mezőny első felében helyezkednek el a futásonkénti yardátlag területén.

Ahogy azt a Broncos védelme esetében is leírtam, a Seahawks védelme is alapvetően megoldja a pass rush-t négy emberrel, ritka, hogy további blitz-eket vonjanak be - természetesen ez ellenfélfüggő is. Rengeteg féle coverage-ot használnak, zónáznak, embert fognak, kevert coverage-ot játszanak, de ami a legfontosabb, ők vezetik a ligát a yard after catch allowed kategoriában, mérkőzésenként mindössze 85.1 yarddal. Elképesztően atletikus képességű defensive backekkel és linebackerekkel rendelkeznek, azonnal odaérnek az elkapóhoz és megcsinálják a tackle-t. Emellett a Seahawks defense igazi ballhawk defense, 28 interceptiont szereztek, ebből 8-at az önmagát a liga legjobb cornerbackjének kikiáltól Richard Sherman. Ki kell emelni a két safety-t, Eral Thomas-t és Kam Chancellort. A 28 interception mellett 17 fumble-t is megszereztek. Mindkét kategóriában ligaelsők. Akárcsak az elütött labdák tekintetében. A linebackerek között Bobby Wagner az, akinek a játékán nagyon sok múlhat, főleg a futások és a rövid route-os passzok ellen.


A San Francisco ellen Colin Kaepernick elég sokat és eredményesen futott a Seahawks védelme ellen. Ez Peyton Manning esetében több, mint váratlan lenne, így két dologra kell fókuszálnia Pete Carroll defense-ének: egyrész végig nyomás alatt kell tartani az irányítót, másrészt pedig a coverage-nak olyan szorosnak kell lennie, mint amilyen eddig volt. 

Pete Carroll vs John Fox
Beharangozónk befejezéseként - ahogy tavaly is tettük - megtippeljük a mérkőzés végkimenetelét.


Zsolt: Super Bowl győztese: Denver Broncos 
Broncos vs Seahawks 27:24  

Francesco: Super Bowl győztese: Seattle Seahawks
Broncos vs Seahawks 22:24

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése